Matt Bagdadban

168 óra 2003.07.18., 2003. évfolyam, 29. szám

Csorgó nyálú fiúcska néz a rács mögül, kortalan férfi kuncsorog kerekes székből, eget fürkésző ikrek hevernek vetetlen vaságyon.

 

Udvarra áradt csatorna és mocskos pelenkák bűze teríti be a levegőt. A napon ötven-, a hálótermekben negyvenfokos hőség fullaszt. Az ajtókon retesz, az ablakokon szakadt moszkitóháló. Az áramszünettel dacoló veterán generátor hangját olykor sikoly, sírás, néha falat döngető nevetés töri meg.

Emberroncstelep Irak szétrabolt, szétbombázott fővárosában.

A Tigris bal partján, az Al Atefie negyedben áll az évtizedekkel ezelőtt súlyosan fogyatékos gyerekek ellátására létrehozott intézet. A teremben - mint pályaudvari csomagmegőrzők - rácsos ágyak sorakoznak. Tenyérbe görbednek a semmit markoló ujjak, a falra festett Miki egér mellett ürülékkel mázolt ábra.

Fiúcska vizel vihogva maga elé, odébb férfiforma ifjú harap darabokat vánkosából, néha a kisebbeket is közel engedi a párnakincshez. A szerencsések, akiket nem zárt sorsuk rozsdás vasrudak mögé, seprű csonkjával kergetnek békát az udvaron.

Ebédidő. Rizs, főtt hús és levet eresztett sárgadinnye kerül a matt tálcákra. A férfiforma messzire hajítja a párnát, egy ketrecágy alól nyomorék lányka kúszik elő. Csámcsogás, lefetyelés zenéje szól. Ételünnep.

Az udvar csendes. Végtelenszer végtelen, piros-fehér kockák. Tökéletlen sakktábla egy tökéletesen egyoldalú játszmához. Matt első lépésben.

 


HADAK ÚTJA A TÖRÖK-IRAKI HATÁRON

Jeltelen sírok

168 óra 2003.04.17., 2003. évfolyam, 16. szám

 

 Dél-Kelet-Törökország. A harcoktól kétórányira - az iraki határ előtti utolsó várostól, Silopitól alig néhány kilométerre - semmi nem látszik a háborúból. Pedig a kurd falvakon át vezet a hadak útja. De bármi történjék is, a kurdok nem hagyják el házaikat. Nincs hova menniük. Pedig mindenük ráfér egy szamár húzta fogatra.

A hegyek felfogják az ágyúk ugatásait, csak néhány óriásgép zaja rengeti meg a vályogházak falát. A poros utcákon kóbor kutyákat hajtanak mosdatlan gyerekek. Arcukat kendővel rejtő, hátukon csecsemőket cipelő asszonyok terelik a birkákat a frissen zöld legelőre. Férfiak teáznak a fák árnyékában, és vitatják meg a világ dolgait.

 

Cokurcaköy. A kis falu felé - negyvenöt házból áll csupán - nem vezet betonút. Letérünk az iraki határhoz vezető sztrádáról, birkaürülékes kaptató visz a házakhoz, a domb tetején fékez a taxi. Hatvan körüli férfi invitál házába, kerül minden formaságot, a szőnyegre mutat, közben teát tölt nekünk.
- Újságírók - mutat be minket kísérőnk, Halid. - A háború miatt jöttek ide, a határra, mennek is tovább.
- Savas hajir! - hajtogatja az öreg, és a hegyek felé mutat. - Savas problem - mondja, puskát formál a keze, utánozza a lövések hangját.
- Savas! - sikít egy asszony a sarokból.

A férfi Keles Oltay. Nővére, Kazi Oltay inkább a nyolcvanhoz közel. Itt születtek a faluban, a szakadék széli települést egyikük sem hagyta el.
- Savas! - folytatja az öreg, szavait tolmácsunk fordítja. - Háború! Bár itt nem hallani puskaropogást, már hosszú évek óta nincs béke. Allah átkozott népe vagyunk mi, kurdok. Még hó volt, amikor a katonák jöttek, tankok, nagy kamionok. Irakba mentek. A tévében azt mondják, vége a háborúnak. Nem hiszem el. Sosem lesz vége.

Az apró szobát lassan megtölti a család. Hallgatják az öreg Kelest. Nővére képet akaszt le a falról. Magához öleli, megcsókolja.
- A bátyám, Bayran! Tíz éve ölték meg török katonák. Azt mondták, gerillákat bújtatott - suttogja. - Egyik este elvitték, '91-ben történt, vagy '93-ban. Az első nagy háború után. Amikor Amerika biztatta a kurdokat, lázadjanak föl Szaddám ellen, és lesz saját országuk. Bayrant nem láttam többé. Azt üzenték a városból, hogy meghalt. De én tudom, hogy lelőtték.

Kazi asszony némán zokog. Megtanulta.
- Itt tilos sírni, tilos gyászolni! - mondja Halid.
Csöndben ülünk, Kazi asszony hosszú percek múlva folytatja.
- Ebben a faluban senki sem beszél. Nem szabad.

Fiatalasszony int magához. Az ablakon át egy másik házra mutat zaklatottan. Újra int, követjük. A kert vége felé indul, félrehúzza a kerítést, meredek ösvényen megyünk utána. Fehérre meszelt ház, előtte asszony ül a lépcsőn, mellette testvére áll.
- Hét éve történt - kezdi az asszony, Veysi Atilla. Este volt. Aludni tértünk. A betonúton tankok álltak, a hídon akartak a faluba jönni. A parancsnok előző nap üzent, hogy mindenkinek el kell hagynia a falut, mert kell a terület, bázist akarnak építeni. Két napot kaptunk. Akkor azt mondta a férjem: ő marad...

Elakad a hangja, testvére, Sadaf veszi át a szót.
- Éjfél lehetett, amikor a hídról géppuskával tüzet nyitottak a falura a török katonák. Sógorom, Sabri kinyitotta az ajtót, hogy megnézze, mi történik. Újabb sorozat dördült. Sabri élettelenül esett össze a gyerekei szeme láttára.
- Nem ártott senkinek - tör föl az asszonyból. - Nem volt háború. A földünket akarták, házainkat a katonáknak, hogy innen induljanak Irak felé, ha parancs jön.

Ha katonákat láttak átmenni a hídon a határ felé, a gyerekeket beküldték a házba. Ha repülők húztak el fölöttük, mindenki bejött a földekről. Nincs olyan család Cokurcaban, ahonnan ne hiányozna valaki. Elestek a harcokban. Már csak kevesen vannak.
- Nem akarunk félni. De a két ország határán élünk, ahol a katona az ember. Az ember meg csak állat - mondja Sadaf.

A hegyek felőli oldalon tüskés ágakból font kerítés mögött néhány kő fehérlik.
- Temető - követi a tekintetünket Sadaf. - Oda temettük a sógoromat. De a katonák nem engedték, hogy nevet írjunk azok sírjára, akiket akkor lőttek le.

Sabri sírján néhány kavics és egy nagyobb fehér kő. Alig látszanak a térdig érő gazban.

Visszatérünk Keles házához. Az öreg kurd még tölt egy csésze teát búcsúzóul.
- Remény mindig van. De ahogy telik az idő, úgy fogy a hit.

Alig egy órával később kiderül: a hatóságok minden ígérete ellenére nincs esélyünk arra, hogy legálisan átlépjük a határt a háború sújtotta iraki Kurdisztánba. Talán a hegyek, mondja vezetőnk.

Az ellenőrzőpontnál eszünkbe jutnak a jeltelen sírok és Sadaf Atilla szavai:
- Bagdad felé sok ilyen követ látnak majd.

 


 

Oldalmenü
Szavazás
Elégedett az oldal tartalmával?
Mind a képek, mind az írások jók
A képek miatt látogatom
Az írások miatt látogatom
Egyik sem tetszik
Nincs véleményem
Naptár